2. R. Mór, könyvkiadó, az előbbiek unokaöccse, szül. Eperjesen 1860. Gimnáziumi tanulmányait Eperjesen, egyetemi tanulmányait Budapesten és Lipcsében végezvén, 1880. az apja által 1869. megalapított Révai Testvérek könyvkereskedői cégbe társul lépett be és e cégnek könyvkiadói osztályát akkoriban megalapította és azóta vezeti. 1880-85. a Regényvilág c. szépirodalmi folyóiratot szerkesztette. 1885. jelentékeny részt vett Az osztrák-magyar monarchia irásban és képben c. népismei mű megindításában és terjesztésében. Ez alkalommal a colportage-könyvkereskedést és később a havi részletfizetésre való könyvvásárlást országosan inaugurálta. A Pallas Nagy Lexikona megjelenése alkalmával bevált ez új módszer, amennyiben e mű az ő tevékenysége folytán közel 20 000 példányban terjedt el. 1893. R. eszméje és indítványa alapján határozták el a Jókai Mór műveinek egyöntetü, szép új kiadásban való közrebocsátását, olyformán, hogy a szerzőnek a kiadás jövedelméből 100 000 frtnyi tiszteletdíj jusson. A rábizott feladatot teljes sikerrel véghez vitte. A Révai Testvérek cég 1895 jul. 1-én részvénytársasággá alakulván át, annak vezető igazgatójává R. választatott meg. Több rendbeli ismertető cikkein kivül különösen könyvárusi közügyeket előmozdító irodalmi működést fejt ki.
3. R. Miklós, nyelvész, szül. Szent-Miklóson (Torontál) 1750 febr. 24., megh. 1807 ápr. 11. Az egyházi pályára lépve, kegyesrendi taggá lett; 1777. pedig belső hajlamát követve s Károlyi Antal gróftól nagylelküleg segítve, Bécsbe ment a rajz és műépítészet tanulására. Már 1773. elkezdett verselni, s római mérték szerint irt Magyar alagyáinak első könyvét 1778. ki is adta Nagy-Károlyban. Munkája nagy tetszéssel fogadtatván, a Nagy-Károlyban ugyanazon évben felállított akadémiában a rajz és műépítészet tanítójává nevezték ki; 1780. a Mária Terézia felett mondott halottas beszéde által neve az egész hazában ismeretes lett. A következő évben azonban hivatalától megválván, egyik nyomorból a másikba esett, s Nagy-Károlyból Pozsonyba, majd Bécsbe és Grazba vándorolgatott; 1784 elején ismét Pozsonyban élt s ott Paczkóval együtt irta a Hirmondót; ugyanekkor készített egy tervet a magyar tudós társaság létrehozása iránt, melyet azonban eredménytelenül nyujtott be József császárnak. 1785-86. Győrött, 1787-89. pedig Pozsonyban adta ki Magyar költeményes gyüjtemény c. alatt Faludi, Orczy, Barcsay és saját verseit; 1787. a győri gimnáziumban rajztanítónak nevezték ki, 1788. pedig a hazakerült magyar koronának örömünnepére irt, s a Magyar Orpheus első darabjában kijött versei nagy figyelmet gerjesztettek; 1792. latin elegiáit és a Mária Terézia felett mondott beszédét Latina címen kinyomtatta. 1796. Bécsbe ment, s kivívta szerzetesi fogadalma alól való feloldozását. Onnan visszatérve, az esztergomi gimnáziumban a poétikai katedrát nyerte el; 1799. Komáromba helyezték át, hol 1800 jun. végéig tanítván, megroncsolt egészsége helyreállítása végett nyugalmazását kivánta, s addig mig ezt megnyerné, Füredre, onnan Paitner prépost s barátjának rátóti kastélyába vonult. 1802. Bécsbe ment, hol a könyvtárak és jóltevőinek házai nyitva állottak előtte; hivatalt nem vállalt, csak Grassalkovich herceg unokáját, Forgách gróf leányát oktatá a magyar nyelvben. E közben meghalt Vályi, a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom tanára, kinek magyar nyelvtana megbirálására R.-t a helytartótanács már azelőtt felszólította volt. Vályi halála után R. ugyan nem folyamodott, mindazonáltal kinevezték a megürült tanszékre. Ekép régi óhajtása teljesülvén, minden igyekezetét arra fordította, hogy a közvárakozásnak megfeleljen; már rég elkészíté a Halotti beszédet fejtegető remek munkáját, melyet latinul Antiquitates literaturae hungaricae (Pest 1803) cím alatt adott ki. Azonban legfontosabb, s nyelvtudományunkban új korszakot alkotó munkája Elaboratior grammatica hungarica cím alatt jelent meg Pesten 1803-6., két kötetben, a 3-ik (a mondattan) kéziratban maradt. R. magyar nyelvtudományi rendszerét már akkor is a tekintélyesebb magyar irók legalaposabbnak ismerték el, mégis vetélytársa Verseghy annyira vitte a dolgot, hogy iskoláinkba az ő (nyelvszokáson, s nem nyelvtörténeten alapuló) rendszerét vették be; a kettő közti ellentét legélesebb volt az ikes igék kérdésében. A magyar tudományos akadémia mindjárt megalakulásakor R. rendszerét fogadta el. R.-nak egyéb irodalmi működése: lefordította az Iliász első könyvét; irt egy ABC könyvecskét a nemzeti iskoláknak hasznokra (Pozsony 1777); továbbá A magyar nyelvnek helyes irása és kimondása felől való kettős tanuság (Buda 1778); A városi építésnek eleje; A mennykőnek mivoltáról és eltávoztatásáról való bölcselkedés, Makó után diákból címü műveket és egyházi beszédeket. Halála után Horvát István birtokába következő kéziratai jutottak: A magyar nyelvtudomány rövid előadása; A napkeleti nyelvekkel atyafias magyar szók tára; A magyar nyelv tudományos története, chrestomatiája, irásmódszabásai; A magyar nyelv szókötése; görög, francia és német lantos költőkből való fordításai. R. legnagyobb dicsősége, hogy a nyelvtörténeti módszert tisztán és sikeresen alkalmazta, s ebben megelőzte Grimm Jakabot, a német nyelvtörténet nagy hirü megalapítóját. Életrajzát legbővebben Csaplár Benedek, népszerübben Bánóczi József irta meg (jutalmazott pályamű az akadémia könyvkiadó vállalatában). Szülővárosában 1893 aug. 26. szobrot állítottak emlékének.